Listing Category
Short Description
Jelenleg a piacokon (Érd, Tata, Ács, Győr) a családtagok részvételével árusítunk, ami biztosítja a vásárlói visszajelzések lereagálását. A folyamatos vásárlói dicséretek megelégedéssel töltenek el bennünket. Bizton állíthatom, hogy lelkiismeretes munkánk és a kiváló minőségre való törekvésünk nap, mint nap meghozza a megérdemelt elismerést.
Description

A vállalkozásunk kezdete 1986-ra nyúlik vissza. Pecsenyesütőként a feleségemmel piacokon, vásárokon kínáltuk a saját gyártású sült kolbászt, hurkát, amit ma is azzal a recepttel készítünk. A vendégeink hamar megszerették a mi íz világunkat, amit évek óta visszajáró vevőként hálálnak meg. Sok rendezvényen vállaltunk vendéglátást, (Bábolnai Gazdanapok 10 alkalom, Bábolnai Lóversenyek 25 évig, országos vásárok Debrecen, Sárvár, Majálisok Mosonmagyaróváron) ahol szintén sikert sikerre halmoztunk. -1992-ben az egyik piacon lehetőség nyílt füstöltáru eladásra, így hetente 1-2 sertést feldolgoztunk. Majd az üzleti világban kipróbáltunk többféle lehetőséget, de a sors úgy hozta, hogy visszatértünk a régi jól bevált húsos szakmához.

1998-ban – más kezdeményezésektől letisztulva – eldöntöttük, hogy a húsfeldolgozást és a pecsenyesütést fejlesztjük, és erre építjük a jövőnket. Megmaradtunk a piacokon (Érd, Kisbér, Mosonmagyaróvár) mindkét tevékenységünkkel, amikből tinédzser lányaink is kivették részüket. Bővülő eladásaink, gyermekeink és párjaik azon döntése, hogy a családi vállalkozás részei lesznek, arra ösztönöztek, hogy bővítsük gyártási kapacitásunkat. (2002)

2003-ban, Uniós csatlakozásunk szigorú követelmények elé állította a húsos szakmát, így bennünket is, így arra a döntésre jutottunk, hogy házunk mögött kialakított kis műhely bővítése helyett, más telephelyen valósítjuk meg az új üzemünk terveit. A már meglévő ingatlanunk átalakítására, SAPARD pályázatot írtunk 350 m2 üzemre, ami 2005-ben átadásra került. Immáron EU minősítésű, új üzemünkben fokozatos termékfejlesztéssel, de a hagyományokat megtartva bővítettük eladásunkat. Megpróbáltunk viszonteladói hálózatot építeni, kisseb nagyobb sikerrel, de viszonteladóink egy része olcsón, jó minőséget akart.  Mi, a hagyományos minőséget nem akartuk lerontani, az olcsó árból, pedig nem lehet profitálni. Ezért úgy döntöttünk, hogy inkább saját boltokat nyitunk. 2006-tól – a piacok megtartása mellett – a Bábolna környéki városokban, (Győr, Komárom, Esztergom, Oroszlány, Bábolna) mintaboltokat nyitottunk.

A 2008-as válság fokozatosan minket is utolért és üzleteink forgalma csökkenni kezdett, ami sorozatos bezárásokhoz vezetett. Így csak a piaci üzletek maradtak termékeink forgalmazására. Boltjaink bezárása miatt, hogy hűséges vásárlóink továbbra is hozzájussanak húskészítményeinkhez, web áruházat készítettünk.

2015-ben, Győrben a vásárcsarnokban sikerült üzletet nyitni, ami hónapról hónapra a vásárlóink megelégedésével, elfoglalta a helyét az itt tevékenykedő húsosok között. 2015-ben Angliába exportáló vállalkozás megkeresésére, készítünk hétről hétre a termékeinkből néhány mázsát a szállítmányukba, az ott élő Magyarok számára.

Jelenleg a piacokon (Érd, Tata, Ács, Győr) a családtagok részvételével árusítunk, ami biztosítja a vásárlói visszajelzések lereagálását. A folyamatos vásárlói dicséretek megelégedéssel töltenek el bennünket. Bizton állíthatom, hogy lelkiismeretes munkánk és a kiváló minőségre való törekvésünk nap, mint nap meghozza a megérdemelt elismerést.

 

Phone
70/5020-484, 70/7747-871
Address
Bábolna, Újhelyi Imre utca 1.
ZIP Code
2943
Kapcsolatfelvétel az adatlap tulajdonosával

Üzenet küldése az adatlap tulajdonosának

Please log in to be able to send messages to the listing owner.

Szólj hozzá